Pillangó itató

Napok óta hőség van. Hűtjük magunkat és az állatainkat, sokat iszunk és itatjuk őket is. Ha van kertünk, segíthetünk a madarakon egy kihelyezett itatóval, de ha szépséget is szeretnénk csempészni a nyári mindennapokba, érdemes készítenünk egyet a pillangóknak is.

pillangó itató - forrás
Persze érdemes odafigyelni, hogy a madár és a pillangó itató ne legyen túl közel egymáshoz és semmiképp ne legyen egymás mellett. A madarak ugyanis azonnal szárnyas fejvadásszá válnak, ha észreveszik a lepkéket és csak a vacsorát fogják bennük látni.


Az itató legfontosabb eleme a cukros víz. Sima vízzel nem fogjuk magunkhoz csalogatni őket. A hangyainvázió elkerülése érdekében érdemes magas talpon álló vagy lelógatott fajtát készíteni. Ha így nem merjük bevállalni a dolgot, a másik megoldás, hogy a vízbe (úgy, hogy ne érjen a széléhez) gyümölcsdarabokat teszünk és ezeket benne is hagyjuk, csak akkor cseréljük ki őket, ha már teljesen összefonnyadtak.
Két fajta otthon készíthető itatót találtam. Az egyik egy nagyobb tál vagy szélesebb műanyag tányér, egyiknek sem kell mélynek lennie, ez van a legfelső képen.
A másik pedig egy műanyag flakonból készíthető, így:

egy szöget felforrosítunk

a műanyag flakon alját ezzel könnyen kilyukaszthatjuk

a lyukba egy szivacsdarabot tömünk úgy, hogy ne csepegjen mellette a víz, csak a szivacsot itassa át
Ezután cukros vizet töltünk a flakonba, a kupakot visszazárjuk és így akasztjuk fel valahova. Érdemes színes papírvirágokat fűzni a madzagra, hogy így is odavonzzuk őket.
A flakonos ötlet forrása itt! a többi pedig a képekre kattintva elérhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése